Amikor lehetőséged van egy kicsit magaddal lenni, akár egy kávézóban, szinte kinyílik a világod, jobban meg tudod figyelni, hogy milyen sok érdekes történet zajlik le előtted, úgy, hogy ügyet sem vetsz rá. Elkapott félmondatok, sorsokat megpecsételő beszélgetések szem-, és fültanújaként biztos észrevetted már, hogy mennyire elbeszélnek egymás mellett az emberek. Mások esetében ezt mindig sokkal könnyebb észrevenni, hiszen saját gyengeségeinkkel szembenézni még akkor is nehéz, ha a tükörből üvöltenek ránk.

A döntés mindig adott. Bármikor ki lehet szállni, bármikor abba lehet hagyni, bármikor újra lehet építeni vagy akár tövig rombolni. Nem a lehetőségek hiánya tart vissza téged, hanem te saját magadat. A félelmeid szorításából nem tudsz kiszabadulni, ezért inkább megalkuszol. Így ágyazol meg a boldogtalanságodnak.

(forrás: pinterest)

Az ember gyakorlatilag bármikor képes feladni a céljait, ha csalódások érik, ha akadályokba ütközik. Pedig már csak egy lépés választaná el a sikertől. Hányszor érezted, hogy talán még egy kicsit küzdhettél volna érte? Hányszor érezted, hogy még ezt az egy lépést megtehetted volna? Ritkán adódik második lehetőség, ezért mindent bele kell adnod, akkor is, ha fáj, akkor is, ha a büszkeséged visszatart, mert utána már késő lesz. Addig kell menned, míg el nem éred a céljaidat. Mennyire vágysz rá? Igazán akarod?

Amibe saját magadat juttatod, abból ki is tudsz mászni. Mert teljesen lényegtelen, hogy az élet milyen kártyákat oszt, milyen csalódásokon kell keresztül menned, csak tőled függ, hogy a kudarcaidat előnyödre fordítod-e? A hibáidból tanulsz-e? Hiszen mint tudjuk, kudarc nem létezik, csak visszaigazolás, hogy tudd, még finomítanod, még javítanod kell a dolgokon, hogy elérd azt, amire vágysz!

(forrás: Pinterest)

Talán ami a leginkább hiányzik, az a tudatosság. A munkádban pontosan tudod, hogy az előrejutást úgy érheted el, ha keményen és kitartóan dolgozol. A baráti kapcsolataidban mindig a legjobb arcodat mutatod, hiszen rendkívül meghatározó, hogy mit gondolnak rólad mások. Az edzőteremben, a különféle sportokban úgy vagy képes kiemelkedő teljesítményre, ha teljes erőbedobással végzed a feladataidat, akár fáradt vagy, akár nem. Az életed számos területén tudatosan építed a jövődet, és pontosan látod, hogy sok munka és kitartás árán születnek eredmények. Olyan eredmények, amikre büszke lehetsz, amilyenekre mindig is vágytál. Akkor a párkapcsolatodat miért tekinted egy önműködő gépezetnek?

(forrás: pinterest)

A világ kezd egy másik irányba fordulni. Mindenki hiányérzettel küszködik a munkahelyén, a pénztárcájában, a párkapcsolatában, a lelkében, az egész életében. Az elégedettség hiánya méregként hatja át a hétköznapokat, és teszi ezt úgy, hogy már fel sem tűnik senkinek sem. Ez a természetes a mindennapi kommunikációkban, a média is ezt erősíti meg a tv nézőkben, talán ez is okozza mindazt, hogy Magyarország a 110. helyen végzett az ENSZ World Happiness Report nevű 2013-as felmérése alapján. Vajon valóban ennyire boldogtalanok lennénk?

"Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy kicsit csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhető, a tökéletesség eleve reménytelen. Sok minden zsúfolódik össze egy emberben: "sugár és salak", ettől ember." /Popper Péter/

Legfontosabb szükségletünk árnyékában lépkedünk, anélkül, hogy tudnánk, hogy egy örökös harc foglyaivá válunk. Ki így, ki úgy vívja meg a csatáit, hol létező, hol fantázia szülte démonokkal. Mindannyian küzdünk érte, mindannyian vágyunk rá, mégis a legtöbb gonddal járó édes keserűség ez: a szeretet.

Minden híradásból csak az folyik, hogy „meglopták, megverték, belekevertek valamit az italába, elveszett, leitatták, megkéselték…” stb. Ez a reflektorfénybe került pesti éjszaka. Pedig valahogy a bulizás fogalma alatt én nem ezeket értem. De akkor hova tűnt mégis a lényege, a pénteki-szombati éjszakák lelke? Az emberek nem szórakozni járnak? Nem kellene jól érezniük magukat?

Szinte hihetetlen, ahogyan képesek vagyunk önként odaláncolni magunkat valamihez. Utána persze követi ezt a panaszkodás, hogy „nehéz”, „nem úgy kellett volna”, „másként képzeltem”, „fáj”, „rossz ez így”, de elvágni már nem merjük. Pedig ott a fűrész a polcon. Épp, hogy csak ki nem szúrja a szemedet. Te is tudod jól. Akkor mégis hogyan szabadulhatnál meg tőle? Hiszen szinte már a részeddé vált, és egyébként is sok mindenben segít.