Vajon hány olyan pillanat volt az életedben, amikor inkább csöndben elfordultál? Amikor féltél kimondani szavakat? Amikor már ott volt a szó a nyelved hegyén, de a félelem beléd fojtotta? Amikor csak egy pillanat választott el attól, hogy megnyílj valaki előtt, de te inkább hátrébb léptél egy lépést?

Bizonyos szavak szinte hipnotikus erővel hatnak ránk, vagy legalábbis mi nagy hatalommal ruháztuk fel őket. Sikerült kiemelnünk bizonyos kifejezéseket és az átlag szókincsünk fölé emelni, érzéssel megtölteni. A magyar nyelv alapjaiban tekintve is csodálatos, de az eszköztárunk egészen fejlett más nyelvekhez képest. Érzéseink minden egyes árnyalatát ki tudjuk fejezni. (szeretlek, kedvellek, imádlak, oda vagyok érted, megőrülök, ha meglátlak stb.)

Mindezek ellenére nagyon kevés alkalommal használjuk ezeket a kiemelt fontosságú szavakat. Számomra a „szeretlek” bír valami egészen elképesztő energiával. Nyilván ezt a saját életemben így alakítottam ki. Megfogadtam, hogy csak akkor használom, amikor igazán mély érzésekkel tudom megtölteni. És bár tudatosan törekedtem a kimondására, amikor tudtam, hogy itt az idő, mégis valami mindig megálljt parancsolt. Átéltem, igazán éreztem belül, de rettegtem tőle, hogy mi lesz akkor, ha nem azt a reakciót kapom, amit várok? Mi lesz, ha kiderül, hogy ő nem szeret? Mi lesz, ha megijed ettől, és soha többé nem látom? Az agyam pillanatok alatt elképzelt verziók millióit pörgette végig, természetesen csak rossz végkimenetellel.

Idővel a választ is megkaptam a kérdéseimre: nincs válasz. Nem lesz tökéletes pillanat a kimondásra, nem fogod tudni pontosan akkorra időzíteni, amikor a másik is úgy érzi, és nem lesz biztos forgatókönyved arra vonatkozólag, hogy mi fog történni azután, ha…

Mindig félelemmel fog járni ez a pillanat, hiszen, nem tudod előre kiszámítani az eseményeket, és olyan mélyen mutatod meg magad a másiknak, ahogy azelőtt még sohasem. Ez a fajta érzelmi kitárulkozás sebezhetővé tesz, ami nagyon ijesztő. De a félelmeidet úgy tudod legyőzni, ha szembenézel velük és oda állsz eléjük. Csak te tulajdonítasz neki hatalmat, amivel motiválhat téged vagy folytonos menekülésre késztethet. Ez kizárólag tőled függ!

Ha ennyire ijesztő, és kiszámíthatatlan, akkor mégis miért éri meg kimondani ezeket a szavakat? Azért, mert jó! :) Jó érzés megmutatni a másiknak az álarcoktól mentes énedet. Jó érzés bizalmat szavazni neki. Az élet nem ad semmit ingyen. Ha nem törekszel a legjobbra, akkor nem is kapod meg azt.

„Ha a sors nagy örömöket hozott, elhozza a nagy szenvedéseket is. Persze lehet apró örömök és pirinyó bánatok között is élni. De érdemes?” (Popper Péter)

Nem baj, ha eddig nem merted kimondani, hogy szereted őt, tedd meg ma! Vagy köszönd meg édesanyádnak, hogy mindig melletted van. Kérj bocsánatot a barátodtól, amiért nem kerested már több hónapja. Mondd azt a testvérednek, hogy sajnálod, amiért nem hallgattad meg őt. Engedd az érzéseidnek, hogy megnyilvánuljanak, hogy eljussanak azokhoz a személyekhez, akik igazán fontosak neked. Nem lesz mindig tökéletes a pillanat, a reakció, a körülmény, de a tiéd lesz, amit már senki sem vehet el tőled.

Köszönöm! Sajnálom! Szeretlek! Bocsáss meg!