A szerencse fogalma, vagy szerepe az életünkben még igen kétes megítélésű. Egyesek azt gondolják, hogy létezik, míg mások folyton csak a negatív oldalával találják szemben magukat. Akár jelen van, akár nem, akár hiszel egy magasabb erőben, akár nem, visszatekintve az életedre mindig jókor voltál jó helyen, minden pontosan úgy történt, mint, ha előre meg lenne írva. Ennek tükrében akkor a párválasztás is csak szerencse kérdése?

Számos lehetőség tárul elénk nap, mint nap. Mindannyiunk elé, mégis oly kevesen veszik észre. A hangulatunk, az életszemléletünk nagyban meghatározza, hogy hogyan tekintünk a világra. Ha mély meggyőződésed, hogy veled semmi jó nem történhet az életben, akkor hiába áll az orrod előtt a nagybetűs LEHETŐSÉG, nem fogsz élni vele. Az ellenkező esetben pedig, aki nyitott a világra, az észre fogja venni azokat a jeleket, amelyek mások számra érthetetlenek, sőt még láthatatlanok is. Amíg magadat sajnálod, a leszűkült látókörödben csak azokat fogod meglátni, amelyek harmonizálnak a gondolkodásoddal.

Mindannyiunknak pontos elképzelése van arról, hogy mi tehetne minket boldoggá, mi hiányzik hozzá. És ha az meglenne, bármit elérhetnénk az életben. Így tehát várunk, hogy egyszer eljöjjön a mi tökéletes időzítésünk, amikor minden adott lesz, amikor minden körülmény a rendelkezésünkre áll majd ahhoz, hogy megtegyük az első lépét. Viszont jól tudjuk, hogy ez a pillanat sosem fog eljönni. A körülmények sosem lesznek tökéletesek. Sokszor a hiányzó dolgokat kifogásként használjuk arra, hogy miért nem tesszük meg azt, amiről jól tudjuk, hogy meg kellene tennünk. „Ha lenne pénzem bármire képes lennék.” „Ha lenne párkapcsolatom lefogynék, és adnék magamra. De így?!”

Tulajdonképpen a „szerencsésnek” nevezett helyzetek akkor érkeznek az életedbe, amikor felkészültél rájuk, hogy tudd, mihez kezdj velük. Amikor pontosan tudod, hogy ki vagy, és mit akarsz az élettől, mi tesz boldoggá. Persze most lehet, hogy ellenkezel, hogy te teljesen felkészült vagy, mégsem kapod meg azt, amire vágysz. Akkor válaszolj őszintén a következő nagyon egyszerű kérdésre: Ha pontosan tudod, hogy mit tennél akkor, ha mindened adott lenne hozzá, akkor miért nem teszed meg már most? Mégis mi tart vissza?

Felesleges az akadályokon, a jövődön aggódnod, vagy azon, hogy a szerencse nem a te oldaladon áll. Legyél nyitott a világra, várd készen azt, amire annyira vágysz, és tedd meg már ma mindazt, amit akkor tennél, ha a szerencse rád ragyogna. Azért, hogy már most megéld a legmélyebb vágyaidat. Úgysem tudod, mit hoz a holnap, jót vagy rosszat, szerencsés vagy balszerencsés napokat. Nem kell mindig jókor jó helyen lenni, elég ha te tudod, hogy úgyis eléred azt, akit szeretnél! Mert a szerelem akkor is utat tör magának, ha a körülmények közel sem megfelelőek erre.

A bejegyzés trackback címe:

https://par-baj.blog.hu/api/trackback/id/tr176018489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása