Minél intelligensebb az ember, annál elképesztőbb magyarázatokkal képes előhozakodni, ha egy cselekedetének igazolásáról van szó. Még akkor is, ha valamit elhibázott. Addig-addig magyarázza magának és a környezetének, míg el nem hiszi, és az érvei el nem érik, hogy jogosan érezze magát jól vagy rosszul. Az önsajnálat is csupán egy logikus teóriákba csavart önigazolás, amely csak azt a célt szolgálja, hogy elhidd magadról, hogy nálad szerencsétlenebb sorsú ember nincs még egy a világon.

Szörnyű dolgok történnek velünk, ezen kár is lenne vitatkozni. Mégis hatalmas segítség áll a rendelkezésünkre: eldönthetjük, hogy hogyan reagálunk az élet által generált szituációkra. És ez tényleg kizárólag csak tőlünk függ! Magadba roskadva gubbasztani egy szobában és várni a csodát nagyon könnyű. Ezen felül pedig nem is segít előhozni azt az állapotot, amiben képes leszel megoldani a problémáidat. Sajnálhatod magad azért, ami történt, hisz nyilvánvalóan fáj. De amikor minden perced, minden órád csak erről szól, amikor a barátaidnak is csak erről tudsz beszélni, ott már érdemes odafigyelni. A legfontosabb azonban: mit mondasz ilyenkor? Keresed a megoldásokat? Vagy próbálsz közönséget toborozni az egyszemélyes drámádhoz? Mit érsz el vele, ha ők is elismerik, hogy neked mennyire szörnyű? Miben segít, ha sajnálatok tömkelege áraszt el téged? Mi a cél?

"Sose panaszkodj, sose magyarázkodj! /Henry Ford/"

A célod feltehetően az lenne, hogy megszabadulj a fájdalomtól és megtaláld a megoldást. Az önsajnálat pontosan azért jó módszer, mert teljesen ellenkező irányba visz el. Egyszerűen annyira lefoglal, hogy szomorkodj a veled történtek miatt, hogy nem marad energiád arra, hogy megoldások után kutass. Lehet, hogy hirtelen körülvesz majd jó néhány ember, akik csak veled foglalkoznak, végre te lehetsz a középpontban. Belegondoltál már, hogy az ő érdeklődésük valójában minek szól? Mert nem neked. Bárki panaszra emeli a hangját, hirtelen köré zsonganak az emberek. Mert más szenvedését jobb hallgatni, addig se kell a sajátunkkal foglalkozni. Nem utolsó sorban pedig, amikor más a szerencsétlenségeit sorolja, legalább abban a pillanatban, azt érezhetjük, hogy mi mennyivel jobbak vagyunk. Ilyen áron megéri neked?

Ők csak a sajnálatukat adják, ez nekik nem kerül semmibe. Te viszont a legsúlyosabb árat fizeted érte: az idődet. Csak úgy elpazarolod egy olyan állapotra, aminek pozitív hozadéka nem igen lesz. Sőt! Minél hosszabb ideje sajnálod magad, annál nehezebb lesz abbahagyni ezt a jó szokást és szembenézni a nehézségekkel. Az emberek ugyanis hajlamosak a szenvedésre, az önként vállalt szenvedésre, amit még szeretnek is. Hiszen annyi mindenre fel lehet használni:

- felmentést ad minden olyan dolog alól, amit meg kéne tenned, de eddig halogattad

- beszélgető témának egyenesen zseniális, végre órákat beszélhetsz anélkül, hogy kellemetlen lenne, hogy csak rólad van szó (A panaszkodás mindig minden kommunikáció királynője. Mindent üt.)

Abban az esetben viszont, hogyha boldogságra vágysz, jobb, ha mihamarabb abbahagyod a mentegetőzést! Azáltal, hogy semmiért nem vállalod a felelősséget, elveszted az irányítást az életed felett. Ha mindig mást hibáztatsz azért, ami veled történik, akkor egyszerűen csak egy áldozat leszel. Olyan áldozat, akit külső erők ide-oda rángathatnak. Tényleg azt akarod, hogy semmilyen befolyásod ne legyen az életedre? Teljesen lényegtelen, hogy ki tette, ki okozta, ki bántott, ki miatt vagy a padlón, azt kell keresned, hogy mit tudsz tenni? Hogyan oldhatod meg?

Nem baj, ha eddig önsajnálatba menekültél. Mindenki átment már ezen. A szokásainkon nehéz változtatni, de amit képes voltál megtanulni, azt el is tudod felejteni. Mindig ott a lehetőség a kezedben, hogy válassz! A hibák éppúgy szükségesek. Meg kell tapasztalnod a rosszat ahhoz, hogy értékelni tudd a jót. Ha látod, hogy lehet másként is csinálni, akkor kezdd el! Tegyél már ma egy lépést annak érdekében, hogy visszaszerezd az irányítást az életed felett. Manapság nem divat boldognak lenni. Menj hát a tökéletes ellen!