Akármennyire is igyekszel, sokszor észre sem veszed, hogy az orrod előtt hullik darabokra a kapcsolatod. Hogy miért? Ezt elolvashatod, ha idekattintasz: LINK. Túlságosan lefoglal a munkád, a hobbid, a gyötrődés az újabb adók vagy megszorítások miatt, és közben elfeledkezel arról, ami a legfontosabb. Úgy hajtod álomra a fejedet, hogy nem is sejted, hogy holnap már magányosan ébredsz fel.

A féltékenység az egyik legsúlyosabb és legmarkánsabb problémakör, ami belülről, mélyen, csendesen mérgezi a kapcsolatot. Mivel ennek az alapja az alacsony önbecsülés, így nagyon sokakat érint, különböző szinteken észlelve a jelenlétét. Amikor később ér haza a párod, amikor elfog a gyanú, hihetetlen nyomozásba tudsz kezdeni. Képes vagy lekövetni, hogy aznap merre járt, kivel találkozott, hol ebédelt, mi volt rajta, hol mennyi időt töltött. Ha találsz valamit, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért kezded el a mindennapos viták szokását. Addig-addig kínzod a folytonos bizonygatással, magyarázkodással, hogy már nem lesz kedve hazamenni, nem lesz kedve újra és újra meggyőzni téged arról, hogy nem akar mással lenni, nem csinált semmi rosszat. Olyan falat kezdesz el építeni kettőtök közé, ami később el is választ majd benneteket. Értem, hogy félsz, hogy nem akarod őt elveszíteni, de ezzel a szokással pontosan azt fogod elérni, amitől a legjobban rettegsz: más karjába üldözöd. Valakihez, akinél nem kell háborúznia, oda, ahol megpihenhet.

A veszekedések során szinte ösztönösen kezded megérezni a másik gyenge pontjait. Mintha vadászként lesnéd, mikor hibázik, vajon hol fájna neki a legjobban. Ezt a gondolatot elraktározod, és amikor a legnagyobb veszélyben érzed magad, beveted az adu ászokat. Férfiak esetében ez bármi, ami a karrierjükre, szexualitásukra, intelligenciájukra vonatkozik. Nőknél pedig egy másik hölgy dicsérete, akár a főztjükről, akár a külsejükről van szó, szigorúan tilos. Tudod, hogy ez mennyire rosszul érinti, mégis újra és újra beveted, amikor úgy érzed, hogy nincs semmi a kezedben, de neked kell győznöd. Ki vágyna egy olyan társ mellé, aki a legérzékenyebb pontokra tapint rá, vagyis tapos rá? Majd megkapja az elismerést máshonnan, és boldog lesz, hogy végre valakinek örömmel beszélhet a számára fontos témákról, úgy, hogy még fel is néznek rá ezért.

A múltunkat mindannyian cipeljük magunkkal, ki kisebb, ki nagyobb zsákokban. Valaki igyekszik megoldani útközben a maradék problémákat, valaki éppen most tölti újra a táskáját, valaki pedig úgy próbál könnyíteni a rá nehezedő terheken, hogy a másik vállára pakolja. Ha az előző társadban nem bíztál meg, akkor benne se lehet. Ha az előző megcsalt, akkor ő is megfog. Ha az előző hazudós volt, a mostani is az lesz. És mindeközben nem veszed észre, hogy olyan címkéket akasztasz a másik nyakába, aminek valóságtartalmáról még fogalmad sincs. De mivel nem dolgoztad föl az előző kapcsolatban szerzett sérüléseket, egyszerűbb a felelősséget másra hárítani, mint vállalni a fájdalmat és szembenézni vele. Tudom, hogy nem akarsz rosszat a társadnak, tudom, hogy csak meg akarod oldani ezt a belülről nyomasztó és fojtogató problémát, de ne így tedd! Nem az új párodnak kell megoldani azt, amit te nem mertél, vagy nem akartál megtenni. De most vállalhatod a felelősséget az életedért, tehetsz valamit azért, hogy egyszer s mindenkorra megszabadulj a múltbéli sérelmeidtől.

Az intimitás csökkenése, vagy pedig teljes hiánya a gyilkos szokások császárnője. Annyira lefoglal az életed különböző szerepeinek koordinálása, hogy mindenhol helyt tudj állni, hogy nem szakítasz időt arra, hogy egy kicsit befelé is fordulj. Nagyon sokan azért nem tudják kifejezni az érzéseiket, mert a múltjuk miatt komplett erődöket építettek maguk köré, illetve azért is, mert nincsenek békében önmagukkal. Az intimitás egy nagyon mély és őszinte közeget tud létrehozni. Ide pedig akárki nem képes bemenni. Aki tele van félelemmel, és retteg, hogy vajon bántani fogják-e, vajon csalódni fog-e, ott ez nem fog működni. Képtelen lesz megnyílni, szeretetet adni, és az intimitást megélni. Az ember alapvető és szinte legfontosabb szükséglete, hogy tartozzon valahová. Valahová, ahol szeretik. Talán így már érted miért ez okozza a legtöbb kapcsolat halálát.

Szokásaink egy kényelmi zónát építettek körénk, aminek megbontásával nem érezzük már magunkat annyira biztonságban. De meg kell tenned! Magad mögött kell hagynod ezeket berögzött cselekvésmintákat, mert beláthatatlan károkat okozhatnak. Törd meg most a szokásokat! Teremts újakat! Olyanokat, amik nem rombolnak, hanem még közelebb hoznak titeket egymáshoz. Építsd tudatosan új alapokra a kapcsolatodat!