Az elmúlt néhány nap az emlékezésről szólt. Átszőtte a gondolatainkat, érzéseinket, még az időjárás is elhozta az igazi borongós énjét, kiegészülve az őszi napsugarak utolsó próbálkozásaival. Elmúlt, elvesztettük, nincs tovább. Egy-egy fejezet lezárult, ideje tovább lapozni?

Az elmúlás nem csak egy ember életének végére utal, hanem a kapcsolatok lezárására is. Szinte mindegyikünk élt már át legalább egy szakítást, természetesen minden vele járó kínjával együtt. Vagy azért, mert lelkiismeret furdalást éreztél, hogy fájdalmat okozol a másiknak, vagy azért, mert úgy érzed összetörték a szívedet. Ilyenkor sem a jó tanácsok, sem a jól bevált bölcsességek, igazán semmi sem segít. Ott vagy te, a mérhetetlen fájdalom, a sértettség, a szerelem, a remény, kérdések ezrei, és mint ha mind rád nehezedne egy sötét, rideg gödörben. Azt se tudod mihez kezdj, hogyan lesz ebből holnap, hogyan lesz ebből kiút. Nem. Egyszerűen valami egészen elkeserítő érzés tart fogva. Nem érted miért történt, hogy történt, miért nem láttad, miért nem tettél meg még többet, miért, miért, miért??

Megszűnik a tér, az idő, és magával ragad egy egészen más világ. Milyen érdekes kerete ez az életnek. Mikor szerelmes lettél belé, ugyanígy nem érezted sem az időt, sem azt, hogy mi történik veled, csak lebegtél. De milyen más lebegés volt az! Emlékek millióit látod akkor is,ha lehunyod a szemed, és szinte tökéletesnek érzed. Megszépült minden momentum, megoldhatónak és aprónak tűnnek az eddig falakká tornyosuló problémák. De őt már elvesztetted... Akkor mégis hogyan tovább?

Amikor elhagynak, szinte az összes ajtó becsukódik. Se  ki, se be. Egyrészről magadat vádolod, másrészről a párodat, harmadrészt szenvedsz a téged ért sérelmek miatt. Úgy érzed nem vagy szerethető, ezek szerint létezik nálad sokkal jobb/szebb/okosabb. Sőt! Igazából mindenki az. Ez valóban így lenne? Azért, mert 1 embernek nem feleltél meg, és elhagyott, akkor te már értéktelenebb vagy? Ő az egyetlen, aki reálisan megítélheti, hogy benned milyen csodálatos érzések lakoznak? Persze, hogy nem! Ha nem passzoltatok össze, az a rossz választás eredménye, nem pedig azé, hogy esetleg veled bármilyen probléma lenne, amiért érdemes alacsonyabb rendűnek érezned magad. Ha elhagyott, had menjen. Majd más értékeli azt, amit az elődje nem tudott. Nem szabad azonosítanod magadat mások cselekedeteivel. Igen, valószínűleg hibáztál, tévedtél, rontottál el dolgokat, de ezekből mind tanulni fogsz, és nem jelenti azt, hogy te értéktelenebb lennél. Ezt egy percig se hidd el!

A krízishelyzetek mindig felhívják a figyelmet valamire. Valami olyasmire, amire már eddig is érkeztek jelek, hogy nem működik megfelelően, de mi vagy nem vettük ezeket észre, vagy lusták voltunk tenni érte bármit is. Érdemes ilyenkor felkapni a fejedet, megrázni magadat és megnézni mi mindent hibáztál el. Ha megértetted, hogy ezekkel mi volt a probléma, legközelebb már biztos nem követed el, és sokkal több esélyed van arra, hogy boldog legyél valakivel, aki igazán tudja értékelni azt, aki te vagy!

Az "építkezés" hosszú ideig is eltarthat, de érdemes belekezdeni és figyelmet szentelni neki. A tapasztalataidból tanulsz. Tudod, hogyha beleolvasol a telefonjába,akkor őrületbe kergeted, tudod, hogy ha meg akarod tiltani neki, hogy a barátaival találkozzon, az csak eltávolít egymástól benneteket. A szeretet nem erőszakolhat, nem követelhet, nem parancsolhat. Figyeld meg, hogy mit rontottál el a régi kapcsolatodban, mik voltak a gyenge pontjaitok, miben tudnál fejlődni, hogy legközelebb ne kerülj ilyen helyzetbe.

Az elmúlás fájdalmas és nehéz jövőt vetít maga elé. Úgy tűnik mint, ha ezeken túl nem várna semmi. Pedig ott kezdődik az igazi világ. Ott lehetsz igazán önmagad. Nem a padlón összeroskadva. Nem ér ennyit. Ne add fel! Emeld fel a fejedet, lásd a fényesebb jövőt és kezdj el igazán élni!