Mindig hittem abban, hogy megtalálom azt, akivel igazán kiteljesedhetek.

Aki kihozza belőlem mindazt, ami jó mélyen bennem szunnyadt azóta, hogy inkább megpróbáltam túlélni a nehézségeket, nem pedig megoldani. Szinte mintha újjá születtem volna. Gyógyulni kezdtem valaki mellett, akinek fogalma sincs arról, hogy mi mindent tesz értem nap, mint nap. Kihúzott egy olyan világból, ami szivacsból épült, amiről mély meggyőződéssel hittem, hogy megvéd bármitől. Ez volt az én illúzióból épített váram. Ami szinte csak arra várt, hogy összedőljön. De amikor darabjaira hullott, olyan félelem kerített hatalmába, amiről tudtam, hogy össze fog roppantani. Elkezdődött a harc. Le kellett ráznom minden kötelet, ami ugyan biztonságot adott, de távol is tartott attól, amire igazán vágytam. Ott kellett hagynom, mindent amit ismertem, amiben otthonosan mozogtam, valamiért, amiről fogalmam sem volt. Minden félelemmel, kudarccal, boldogsággal, örömmel együtt semmiért sem fordulnék vissza. Ez az út maga a csoda, még akkor is ha sosem tudom, hogy mi lesz holnap…