A humoros férfiak a befutók

 2013.09.05. 17:50

Kezembe került egy cikk, amiben egy kutatás arról számolt be, hogy a nők nagy többsége azt a férfit részesíti előnyben, akinek jó a humora. Egy vicc, egy könnyű önfeledt mosoly, és máris szabad a pálya.

Blog 11 msnű.jpg

A kutatók természetesen tovább keresték az összefüggést, és arra jutottak, hogy a nők azért szeretik a humoros, szórakoztató férfiakat, mert azt következtetik ebből a tulajdonságból, hogy ezen felül még kreatívak és intelligensek is.Te mit gondolsz? Előnyben részesíted azokat, akiknek jó a humoruk?

Ha saját tapasztalatról kell beszélni, akkor én kifejezetten szeretem azokat a férfiakat, akik szórakoztatóak. Sokkal kevésbé feszélyezi magát az ember, ha hamar egy hullámhosszra tud kerülni a másikkal, és ezt egy vicces megmozdulással, csipkelődéssel a legegyszerűbb elérni. A cél egy párkapcsolatban úgyis az, hogy jól érezzétek magatokat együtt, ahhoz pedig egy kis humor sem árt.

A másik nagy előny talán az, hogy a kisebb konfliktusok könnyebben elsimíthatóak. Nyilván komoly problémákat nem lehet poénkodással eltusolni, de egy félreértést, sértődést, vagy esetleg ha elszúrsz valamit, ki lehet javítani egy kis öniróniával. Sokan nem szeretnek magukon nevetni, mert az bántja az önbecsülésüket,pedig ha nem azonosítanák a személyiségüket a cselekedeteikkel, akkor megtapasztalhatnák, hogy milyen felszabadító egy jó kis kacagás a bénázásainkon. Mindenki hibázik, mindenki téved, csak az a nem mindegy, hogy te erre hogyan reagálsz. Nevess rajta, tanulj belőle és lépj tovább!

Összességében tehát, ha már egy kutatás is ezt vallja: úgy tűnik érdemes humorosnak, szórakoztatónak lenni, hiszen a nők többsége ezt kifejezetten kedveli. Nevetésből pedig még rossz soha nem sült ki...

A bejegyzés trackback címe:

https://par-baj.blog.hu/api/trackback/id/tr255485929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.05. 21:11:31

"A kutatók természetesen tovább keresték az összefüggést, és arra jutottak, hogy a nők azért szeretik a humoros, szórakoztató férfiakat, mert azt következtetik ebből a tulajdonságból, hogy ezen felül még kreatívak és intelligensek is."
Szerintem meg nem. Azt remélik, hogy nem fognak unatkozni mellettük évtizedek múlva sem. A férfiak a kreativitást és az intelligenciát nem a házasságban, hanem a munkahelyükön hasznosítják.

Wintermoots (törölt) 2013.09.05. 21:56:39

ez szép dolog, csak éppen a nők többsége annyira lelombozó, hogy nem igazán van alap elvárni, hogy a másik humoros legyen a közelében. inkább meg kell lepődni azon, ha közelükbe érve bármit is meg tud őrizni a jókedvéből

blasiusii 2013.09.06. 01:04:32

Van benne igazság! Saját tapasztalatból mondom... de csettintésre nem tud mindenki humoros lenni, sőt! Na meg a humor is csak egy dolog, szerintem csak a sárm része lehet, de magában biztos nem elég.

Circus 2013.09.06. 08:49:48

@blasiusii: magában az nem elég, ez biztos, ez így túl idealizált megállapításnak tűnik, hogy finom legyek, és nagyjából van köszönő viszonyban a valósággal.

Pontosan milyen humorról beszélünk? Angol, abszurd, vagy alpári/altesti? Vagy ezek között valahol? Nem mindenkinek 'jön be' mind ugyanúgy. Na mindegy, megint túlgondolok valamit, azt hiszem :)

vizoo 2013.09.06. 08:50:13

@Wintermoots: Az arányokat nem dramatizálnám ennyire, mert nem vagyok biztos benne. De valóban, én is sok olyan nővel találkozom, aki annyira lelombozó, savanyú, hogy az én életkedvem is elmegy mellette. Pedig én igazán jókedélyű, életvidám és vicces srácnak tartom magam. :)

Diotima 2013.09.06. 09:02:25

Amúgy meglepő, de ritka a humoros, jó humorú férfi. :) Pedig igény lenne rá. :D
Én általában valami szóviccel, szoktam kicsalni a férfiból a humoros énjét. Ha ezen első 10 perc beszélgetés alatt megbotránkozik, nem hozzám való. :D
És a humor nem összekeverendő a nagyképű fosch szövegeléssel, mert ezt is sok férfi összekeveri.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.09.06. 09:09:41

kérdezzétek meg a páromat, mennyit szenved a humorosság(om)tól, meg az állandó vicceskedés(em)től. pont a nők azok, akik azt gondolják, hogy egy felnőtt férfinak inkább komolynak illik lennie.

nekem nem kell kutatás, hogy tudjam: semmit nem számít a nőknél, hogy a férfi humoros, (meg intelligens, meg kreatív) nem az alapján választanak, hanem azokat keresik, akik "bűzlenek" a tesztoszterontól. vagy akitől méltán remélhetik, hogy gyereket csinál neki és közepes eséllyel segít is felnevelni. és így tovább.

Zus 2013.09.06. 09:36:17

Sajnos nem csak a nők, de az emberek nagy része annyira ostoba és műveletlen, hogy egyáltalán nem érti a humort. Azontúl, hogy ha akad is némi humorérzéknek csúfolt szinaptikus kapcsolatokból álló háló a tökfejében, akkor azt gondosan rombolja a nyál és könny illetve a mostani amerikai ún. vígjátékok nézésével, a bulikban magát eszméletlenre ivással, és így tovább. De az az általános tapasztalatom, hogy humorérzéke vajmi kevés embernek van, természetesen figyelembe véve egy előttem szóló kommentelőt: melyik fajta humor jön be neki (az altesti, más néven a fingós-böfögős-hányós amúgy az nem humor, az gusztustalan közönségesség).

Zus 2013.09.06. 09:36:33

@idelle: "kérdezzétek meg a páromat, mennyit szenved a humorosság(om)tól"

nyugi, nekem nem csak a párom, hanem epszilon sugarú környezetem szenved. De nem baj, nem sértődöm meg. Majd perelem őket.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.06. 10:56:35

Nem tudom, hogy a nők mire fel várnák el a humort, ha érteni úgysem értik...

Stefánia vagdalt 2013.09.06. 11:06:01

Volt már dolgom olyan savanyú picsával - ez most csak hasonlat, nem kell szó szerint venni - aki egyszerűen nem tudott nevetni semmin, akárhogy poénkodtam. Na és mivel a leányzó viszonylag magas posztot töltött be a cégnél, az irodában ülő további öt ember sem nevetett a poénjaimon, talán nem mertek, vagy nem tudom, A viccek amúgy világbajnokok voltak, más társaság fetrengett, amikor hallotta. Ilyenkor kissé már kínos, amikor a negyedik-ötödik poén után sem nevet senki.

Sadist 2013.09.06. 11:24:06

"Összességében tehát, ha már egy kutatás is ezt vallja: úgy tűnik érdemes humorosnak, szórakoztatónak lenni, hiszen a nők többsége ezt kifejezetten kedveli."

Nyilván jobban kedvelik, mint egy besavanyodott, mogorva, undok embert. De mellette legyen még jóképű, gazdag, intelligens, művelt, kreatív, tüzes szerető, udvarias, előzékeny, határozott, érzékeny, sportos, ambíciózus, gyerekszerető, konyhatündér, ezermester. Úgy talán van esélye túljutni az átlag nő első rostáján.

Sadist 2013.09.06. 11:24:28

@vizoo: "Az arányokat nem dramatizálnám ennyire, mert nem vagyok biztos benne. De valóban, én is sok olyan nővel találkozom, aki annyira lelombozó, savanyú, hogy az én életkedvem is elmegy mellette."

Pedig de, a férfiaknak összességében jobb humorérzékük van. A nők inkább csak fogyasztók, elnevetgélnek a poénokon, örülnek, ha valaki szórakoztatja őket, de ők maguk nem tesznek sokat érte, hogy másokat megnevettessenek.

Jóravaló fiatalember · http://baldgirls.blog.hu 2013.09.06. 11:24:48

A jó kedély a lelki egészség szimptómája, ugyanakkor jellemzően akkor fejlődik ki, ha valamit kompenzálni kell. Persze általánosítás és függ a közegtől is, amiben nevelkedik az ember.
A nőknek könnyű, bármilyen randák is, találnak olyan perverz alakot, aki megpocsíkulja őket, de a férfiaknak fel kell hívniuk magukra a figyelmet valahogy, ha párosodni szeretnének.
Szóval ismeritek azt, amikor két rendőr megy a sivatagban...?

Diotima 2013.09.06. 11:28:48

@"the dragon": Ha nem értek valamit, akkor átértelmezem, és megtekerem a mondanivalót, átterelem más irányba, és megülöm a "lovat" azon. Szerintem ennyire egyszerű. :)
Az ember tanuljon meg magán is nevetni, másokon sokkal egyszerűbb és nem is őszinte.

ritmikus csimpifon 2013.09.06. 12:02:57

Ilyen posztoknál mindig feltűnik, hogy milyen sok nőgyűlölő férfi van :)

Tetsu 2013.09.06. 12:42:07

Összekeverik a vicces pasit (aki szánalmas a legtöbb esetben) a férfival, akinek van humora. Nem ugyanaz, sőt!!!!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.09.06. 14:45:28

@ritmikus csimpifon: és mennyi felvágott nyelvű piszkálódós, pikírt, kek csaj

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2013.09.06. 14:45:33

"egy kutatás arról számolt be, hogy a nők nagy többsége azt a férfit részesíti előnyben, akinek jó a humora" - lófaszt, a kedveset

2013.09.06. 15:33:18

@Tetsu: pontosan. onnan lehet fölismerni a humortalan embert, hogy állandóan viccet mesél.

Dexter007 2013.09.07. 11:16:04

én például szeretek humorizálni, de csak arra fogékony, intelligens csajjal, aki nyitott és inspirál, vevő rá; az így kialakuló adok-kapok nagyon jó kapcsolat-formáló erő...
süti beállítások módosítása