A felelősség kérdése a kapcsolat kezdetén fel sem merül. Mindenki beleteszi a maximumot, amit csak tud, így pedig gördülékenyen és szenvedélyesen telnek a napok/hetek. Később amikor kezd minden egyre világosabbnak tűnni, a rossz tulajdonságok napvilágra kerülnek, egyre több probléma üti fel a fejét. Ha pedig konfliktus van, a felelősséget mindenki áthárítja a másikra. Senki nem akar sérülni, senki nem akar gondokat a hátára venni, egyszerűbb kihátrálni és megvárni, hogy vajon az élet mit hoz ki ebből? De miért félünk beleállni egy kapcsolatba? Kinek van nagyobb felelőssége? Egy nőnek vagy egy férfinak? Miért menekülünk el a problémák láttán?

(forrás: pinterest)

Különbözőek vagyunk, egy párkapcsolat pontosan arra jó, hogy mindenki elmondhassa, ő mire vágyik, mit szeretne, mi tenné boldogabbá. Sok férfi el sem tudja képzelni, hogy egy kis apró meglepetéssel mi mindent lehetne elérni egy nőnél. Akár egy romantikus vacsora, akár egy kis gesztus, több figyelem, konkrétan csodákra képes. De ezt nem azért nem veszik észre, mert önzőek, hanem mert teljesen másra fókuszálnak. Csak az a baj, hogy az idő múlásával egyre inkább mindkét fél arra kezd el koncentrálni, hogy elsősorban neki legyen jó, aztán ezután talán a másiknak is. Miközben ez csak a kapcsolatok halálát vetíti előre, nem pedig a működőképes házasságokét.

Egy nő felelőssége egy párkapcsolatban mindig nagyobb, mint a férfié. Nem a szereposztás, nem az elvárások miatt, hanem, amiért sokkal érzékenyebben reagál az érzelmi változásokra. Egy nő nem véletlenül a család lelke, az otthoni légkör megteremtője, hanem, mert gyorsabban reagál az apró rezdülésekre, és észreveszi, hogy hol lehetne javítani. Ez nem jelenti azt, hogy ezt meg is teszi, de látni mindenképp látja.


Ettől függetlenül egy
férfinak ugyanúgy bele kell tennie magát egy kapcsolatba, ugyanúgy tennie kell érte, de attól még nem alázkodik meg egy nő, ha kicsit aktívabban foglalkozik azzal, hogyan pörgesse fel a szürke hétköznapokat. Amikor azzal szembesül valaki, hogy tönkrement a kapcsolata, akár egy harmadik miatt, akár bármi másért, nagyon kevés százalék dönt úgy, hogy elkezdi megnézni, hogy ő mit rontott el. Mit tehetett volna jobban? Segíthetett volna-e az, ha nem zsörtölődik annyit, ha figyelembe veszi a párja szükségleteit is? Mert akkor talán a következő kapcsolat jobban sikerülhet/ne.

Természetesen mindkét félnek ugyanolyan felelőssége van, bármennyire is a nők előnyben vannak e téren érzékenységüknek köszönhetően. A legfontosabb úgyis az, hogy tudd, ismerd és megértsd a párod szükségleteit. Egy kapcsolat akkor fejlődik és akkor tart valahová, ha mindkét fél vállalja a felelősséget a kapcsolatért, elismeri, ha hibázik. Koncentrálj arra, ami jól működik a kapcsolatodban, és azon gondolkozz, hogy mit csinálhatnál jobban, ahelyett, hogy a másikra mutogatsz. Így mindketten felelősek lesztek a fejlődésért is, és a bukásokért is. De aki nem vállalja a mélységeket, az ne vágyjon a magasba! 

Ha le akarsz maradni az újdonságokról, akkor NE lájkold az oldalunkat!:)

KATT IDE!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://par-baj.blog.hu/api/trackback/id/tr566547793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2014.07.28. 11:51:58

Szerelemben nincs én+te! Mi vagyunk! Az "én" (önzés) megjelenése, a vég kezdete! Ma rettenetes önzők, "önmegvalósítók" vagyunk! Ezt sulykolják! "Elég volt, az elnyomásból ennyi!" Tessék szingli, magányos banya lenni!

Andy73 2014.07.30. 21:39:16

Tetszik az írásban a felelősség hangsúlyozása. Sajnos ma sokan tényleg elég felelőtlenül állnak hozzá a párkapcsolatokhoz, csak sodródnak egyikből a másikba, és el sem jutnak a házasságig, nem vállalják fel annak a felelősségét. Persze a házasságból is sokan kiugranak, szintén elég felelőtlenül, felrúgva a családjukat, és csonka családban nevelik a gyerekeiket. De azért hála Istennek vannak olyanok is, akik nagyobb felsőséggel állnak hozzá ehhez a fontos kérdéshez.