A sikeres párkapcsolat titka

 2013.09.26. 22:35

Sikeres párkapcsolatra manapság példát találni – sajnos - igen nehéz. Megváltozott az értékrend, a társadalmi trend, az elvárások, a szeretet fogalma. Ma már egészen másképp kell egy kapcsolatot navigálni: sokkal nehezebb életben tartani, számos olyan veszélynek van kitéve, ami ezelőtt nem létezett, vagy pedig csak kis számban volt fellelhető. párkapcsolat_nő_kompromisszum_háború 1.jpg

Nem hiszek a mellébeszélésben, igen, fájdalmas két embernek hosszabb távon, fejlődve, együtt kiteljesednie. A változás, ami akaratlanul végbemegy bennetek, alapjaiban hatalmas szakadékot képes közétek verni, ha hagyjátok. Ez lehet a karrier, a gyerek, a távolság, a rossz időbeosztás, bármi. Akár a legkisebb problémából is háborús helyzeteket lehet teremteni. És ehhez nem kell több, csak az, hogy te is felveszed a fegyveredet, mert az nem lehet, hogy ne te győzz.

Hányszor vágtál olyat a másik fejéhez, amit csak azért mondtál, mert a te szénád már túl rosszul állt a vita során? Hányszor üvöltöztél úgy, hogy meg sem hallgattad a társadat, csak a saját igazadat fújtad? Hányszor ültél lélegzet visszafojtva csak azért, hogy a vita minél hamarabb befejeződjön? Fegyverekből millió áll a polcodon, de vajon hány fehér zászló lapul a fiókban?

Amikor jön egy probléma, és vita kerekedik belőle, olyan mintha elfelejtenénk, hogy mennyire szeretjük egymást. Két acsarkodó ego csap össze. És mi a cél? A saját igazamat lenyomni a másik torkán, minden áron. Hiszen nekem van igazam! Nekem! Vagyis nem az a cél, hogy a problémát megoldjuk. Mivel ez lehet, hogy kompromisszumokkal járna.

És el is érkeztünk a lényeghez. Kompromisszum, kompromisszum! Egyetlen kapcsolat sem működik e nélkül. Nagyon fontos, és nagyon komoly alázatot követel mindkét féltől.

Ha a kapcsolat elején megfogalmaztok egy célt, akkor az háborús helyzetben nagy támaszt adhat ahhoz, hogy visszarántson az acsarkodásból és a lényegre tudjatok koncentrálni: egymásra. Milyen könnyű kimondani a nagy rózsaszín buborékos időszakban, hogy : „Nekem semmi sem számít, csak az, hogy téged boldoggá tegyelek.” Veszekedésnél ez hova tűnik? Nem azt mondom, hogy ne legyen szabad akaratotok, vagy azt, hogy ne merjétek felvállalni, amit éreztek. Igenis néha egymásnak kell feszülni, de nem mindegy milyen céllal. Ne a másik legyőzéséről szóljon, hanem a kompromisszumról. Ami nem mindig lesz könnyű, lesz olyan, hogy olyanból kell engedned, amit nagyon szeretnél, de a másiknak fájdalmat okoz. Viszont hinned kell abban, hogy a kompromisszumok által tudtok csak összecsiszolódni és tovább fejlődni. Ha a másik érdekeit is szem előtt tudod tartani egy konfliktus során, már nyert ügyed van. Ez csak gyakorlás kérdése, bármikor elkezdheted, és mindig tudod egy kicsit javítgatni.

Természetesen légy résen, hiszen nem lesz sikeres a kapcsolatod, ha csak te vagy kompromisszumkész, és mindig te vagy az, aki az áldozatokat hozza. Illetve de, sikeres lesz, csak te nagyon boldogtalan leszel benne.

Egy társért, egy jó kapcsolatért nagyon sokat kell melózni, bele kell adni mindenedet, és folyamatosan ott fog lebegni a félelem a fejed fölött, hogy csalódni fogsz. Erre sosem lesz biztosíték, csak bízni tudsz abban, hogy ezúttal talán megéri. Mert eljön majd az a társ, aki mindenért kárpótol, vagy akár már most is a karjaiban fekszel…

Érdemes megnézni ezt a videót, zseniális, ahogyan a szavak erejét bemutatja:

A bejegyzés trackback címe:

https://par-baj.blog.hu/api/trackback/id/tr925535425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.