A legtöbb nő félelme az, hogy a párjuk megcsalja őket, hogy nem elég jók a másik számára. Sok esetben ez csupán a fejükben létező önbizalom hiány elburjánzása, ami általában rossz döntésekhez vezet. Természetesen előfordul az is, hogy nem alaptalan a félelem, de ebben az esetben is két lehetőség van: 1.Nem egyezik a véleményetek arról, hogy egy kapcsolatban hogyan is kellene viselkedni 2.Valószínűleg tettél azért, hogy ez így alakuljon. Rengeteg jelet kapsz a párodtól, amit ha figyelemmel kísérsz, akkor már csak azt az embert kell megtalálnod, aki nem a strigulákat gyűjti, hanem boldog szeretne lenni.

( kép forrása: pinterest)

Gyakran próbálunk kibújni a felelősség alól, másokat hibáztatni, ha az életünk nem éppen úgy alakul, ahogyan azt terveztük. Csak rajtad áll, hogy melyik utat választod: mindig másokra mutogatsz vagy pedig megpróbálsz mindent megtenni, hogy jobban alakuljanak a dolgaid. Erre tökéletes példa az, amikor azt hisszük, hogy a párunk biztos máshol keresi a boldogságot. Ezt persze hihetetlenül logikus gondolati szálak ezreinek levezetése előzte meg: sokat jár el a haverjaival, már nem úgy néz rám, ahogyan régen és megnézett egy nőt az utcán. Ez már elég egy feltételezett megcsalás tényének megállapításához.

A probléma ott kezdődik, hogy elfelejtjük, hogy a nők és a férfiak teljesen másra vágynak, és mástól lesznek boldogok. A kapcsolat kezdetén ez még nem kerül annyira előtérbe, hiszen tombolnak a hormonok, a szerelem, de később, amikor felszáll a rózsaszín köd, akkor a sok konfliktus rámutat valamire: mind a kettőtöknek másra van szüksége. Ezzel vagy harcra kelsz, vagy nem figyelsz rá oda, de akkor ne is remélj boldog végkimenetelt; vagy pedig elfogadod, és megpróbálod a párodat az alapján boldoggá tenni, amire szüksége van, nem pedig az alapján, amiről gondolod, hogy szüksége lehetne.

Így tehát egy férfi igényli a barátai társaságát, és ezzel nincs is semmi baj. Amennyiben úgy ítéled meg, hogy annyira sokat van velük, ami már kezd nem tetszeni, akkor SE kezdj el duzzogni, szexmegvonással fenyegetőzni, veszekedni, mert rövidtávon lehet, hogy sikereket könyvelhetsz el, de hosszútávon bukás lesz belőle. Tegyél azért, hogy vágyjon arra, hogy otthon legyen! Dobj fel egy szexi fehérneműt, főzd meg a kedvenc vacsoráját, tegyél be egy hangulatos zenét és így várd haza. Valószínűleg könnyedén megfeledkezik a barátairól. De tartsd szem előtt, hogy neki igénye van arra, hogy veled legyen,de arra is, hogy a haverjaival kieressze a gőzt. Teremtsd meg a megfelelő egyensúlyt és használd ki azokat a a napokat, amikor ő is kikapcsolódik. Menj el barátnőzni, vásárolni, tarts szépségnapot. Töltődjetek fel külön-külön is, hogy értékelni tudjátok az együtt töltött perceket.

És a lényeg ebben van, hogy tegyél azért, hogy a félelmeid ne következzenek be! Reagálj jól a változásokra, a párodtól érkező jelekre! Egy idő után kreatívabbnak kell lenned, meg kell újulnod, hogy a szenvedélyt életben tartsd. Találj ki programokat magatoknak, ne csak otthon üljetek! Menjetek el olyan eseményekre, amihez a hétköznapitól eltérő ruhában kell megjelenned, had legyen büszke arra, hogy ilyen nő mellett feszíthet.

Nehéz elengedni az egot és a jól berögzült belső hangot, hogy: Miért nekem kéne bármit is tenni? Hiszen ő sem csinál semmit. De mi a cél? Az, hogy mindig másokra mutogatsz, és közben elvesztesz embereket magad körül, vagy pedig az, hogy megteszel mindent, ami tőled telik és így várod, hogy a tetteid mire voltak elegendőek. Mert csak te tudsz változtatni az életeden, azon, hogy jobb legyen! Ha egy boldog párkapcsolatot szeretnél, akkor tegyél érte! Ne vedd magától értetődőnek a párod szeretetét, és azt, hogy ő melletted van, helyette legyél inkább hálás, és igyekezz őt boldoggá tenni. Mert nem tudhatod, hogy még mennyi időt tölthettek együtt...

A bejegyzés trackback címe:

https://par-baj.blog.hu/api/trackback/id/tr36964537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása